Ferkónak is kiváló ideiglenes otthona van, lelkiismeretesen foglalkoznak vele, szeretettel gondoskodnak róla. Nagyokat sétálnak, rendszeresen lehetősége van sok kutyával játszani, rohangálni. Jól kijön más kutyákkal, alaposan megmozgatja a társaságot.
Bár a vele együtt leadott oltási könyvben szerepelt a neve, eddig nemigen hallgatott rá. Mostanában kezdte megszokni.
Étvágya kitűnő, de még mindig van benne félsz, ha evés közben az ember a háta mögé kerül. Azért nagyon tanulékony, jól elleste a háziaktól hogyan kell kunyerálni, ha az emberek esznek.
Dacára a sűrű autókázásnak, még erősen nyálzik, ha kocsival mennek. Fokozatosan hozzá lehet majd szoktatni, de 3 kutyával ez körülményesebb.
Gizike és 6 porontya
A 10 hónapos Gizikét gazdája vemhesen, oltási könyvvel adta le egy vidéki gyepmesteri telepre, ahol megszületett a 6 kölyök. E blogban a fajtamentéshez kerülésüktől, azaz a picik 3 napos korától követhető az életük. Elérhetőség: 30/2409167, foxik@freemail.hu
2012. október 30., kedd
Nőnek a gyerekek
Bébik túl vannak a harmadik féreghajtáson. Gyönyörűen fejlődnek, szépek, aranyosak, elevenek. Hatalmasakat birkóznak, a labdát a szájukban tartva rohannak, mint a nagyok.
A legfrissebb képek itt láthatóak.
Delta |
Gizi is kezd újra gyerek lenni
2012. október 13., szombat
Második féreghajtás, súlymérés
Újból eltelt két hét és a lendkerekes bébikből elemes kiskutya lett!
Pontosan a duplájukra nőttek és pont olyanok, mint egy nagy foxi kicsiben.
Hisztiznek, méltatlankodnak, vonyítanak, morognak, ugatnak, birkóznak.
Pontosan a duplájukra nőttek és pont olyanok, mint egy nagy foxi kicsiben.
Hisztiznek, méltatlankodnak, vonyítanak, morognak, ugatnak, birkóznak.
Egy hete már napi egyszer tányérból esznek.
Gizi sokat és látványosan hízott, már csak szimplán vékony kutyának
mondható. Mivel hetente 1 újabb etetés lesz beiktatva a kicsiknek,
minden bizonnyal a következő féreghajtásnál már tökéletes formában lesz. A
bőre-szőre már szépen helyrejött. A kicsikkel való foglalatosság alatt ő
nagyon vidáman játszott Oszi barátjával, csak időnként szaladt
ellenőrizni a létszámot.
Alfa 1 000 gramm |
Béta 800 gramm |
Delta 1 000 gramm |
Gamma 1 000 gramm |
Omega 950 gramm |
Fi-Fi 1 100 gramm |
2012. október 11., csütörtök
Ferkó ivartalanítása
Ma délben Ferkó átesett a műtéten, 4 lábon jöhetett ki a rendelőből. Kissé mimóza lelkű, hisztis kis srác, egy lány van benne elbújva.
Antibiotikumot kell szednie szombattól. Semmi emberi fájdalomcsillapítót nem szabad adni neki, mert azok a kutyára mérgezőek. Kapott most szuriban, utána már az nem kell.
Ragtapasz ha leesne, nem kell újra ragasztani, ha rajtamarad, akkor 2 nap múlva mindenképp le kell venni.
10 nap múlva varratszedés. A gallér 10 napig szigorúan mindig rajta kell legyen, mert ébredés után első dolga lett volna leszedni a ragtapaszt. Csak etetéshez és sétához szabad levenni, mert ha szétnyalja, tenyérnyi seb lesz rajta!
Antibiotikumot kell szednie szombattól. Semmi emberi fájdalomcsillapítót nem szabad adni neki, mert azok a kutyára mérgezőek. Kapott most szuriban, utána már az nem kell.
Ragtapasz ha leesne, nem kell újra ragasztani, ha rajtamarad, akkor 2 nap múlva mindenképp le kell venni.
10 nap múlva varratszedés. A gallér 10 napig szigorúan mindig rajta kell legyen, mert ébredés után első dolga lett volna leszedni a ragtapaszt. Csak etetéshez és sétához szabad levenni, mert ha szétnyalja, tenyérnyi seb lesz rajta!
Varratszedésig Flexin sétáljon, ne menjen vízbe, ne tapossák-bírkózzák a haverok.
Holnap még megkapja a féreghajtót, ami elmaradt és vitt haza egyet ismétlésre, azt pontosan 14 nap múlva kell bevennie.
Megkapta az elmaradt monovalens leptospira oltást is.
Ezennel Ferike full extrás kiskutyának minősíthető!
Helénának köszönjük a fuvarozást, Misi anyukájának a gondoskodó kíséretet, hogy ismerősként mellette volt egy idegen helyzetben.
Néhány nappal ezelőtti sétás képek. Ferkó boldog, okos, mindenkivel jól kijön.
2012. október 6., szombat
Helyzetjelentés
Kis zabagépek kiválóan működnek, pár nap múlva lesznek friss képek, kedden kerül sor a második féreghajtásra.
Ferkó koma egyre oldottabb, már boldogan rohangál a többi kutyával. Hívásra visszamegy, de attól tart, hogy megérintsék. Kicsit megtorpan, de aztán odamegy Misihez. Valószínűleg csak akkor érhettek hozzá, mikor megfogta a csirkét és elkalapálták, ezért el kell nyerni a bizalmát, hogy elhiggye, sosem kap ki, ha hívásra odamegy.
Az autózáshoz még szoknia kell, mert folyik a nyála, de van lehetősége a gyakorlásra.
Az autózáshoz még szoknia kell, mert folyik a nyála, de van lehetősége a gyakorlásra.
Ma Misi sokat volt távol, mikor hazaért, Ferkó örömében a hátsó lábain táncolt. Már a lakásban otthonosan jön, megy, játszik, a behívásnál töpreng egy pillanatot, hogy merjen-e közelebb lépni vagy kikapás lesz. A jutifalat és dicséret azért segít a döntésben.
11-én csütörtökön délben lesz Ferkó ivartalanítása, az Álomgazdi már kopogtathatna is.
Megerősítésképp kaptunk egy gazdicsalogató fotót:
2012. október 2., kedd
Mozgolódnak a bébik
Friss híreket kaptunk az ideiglenes gazditól!
Gizi porontyai szépen
fejlődnek, aranyos kis csipogós bébik. Elkezdték
felfedezni a világot, úgyhogy naponta többször is mindig
kint sipákol valamelyik a fészek előtt.
Gizi tápadagját kicsit növelték és már látszik is rajta, hogy gyarapodott.
Gizi tápadagját kicsit növelték és már látszik is rajta, hogy gyarapodott.
Ilonáék Oszkárjával, a német juhásszal összeismerkedett, jól elvannak. Játszani még nem akarnak, de együtt bandázgatnak a kertben.
Egy 6 hónapos orosz fekete terrier vendégük volt, Gizi vele szemben sem mutatott semmilyen agressziót.
Legjobban a család kislányának örül, ő Gizi igazi játszópajtása.
Percek alatt megtanulta, hogy a lakásból ki, illetve be csak akkor mehet, ha hívják.
Könnyen tanítható és imádja, ha foglalkoznak vele, tanulhat valamit.
Nem hangos, feleslegesen nem ugat, de nagyon jól jelez.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)